• Étrendkiegészítőnk bevizsgált termék.
  • OÉTI eng.szám: 14845/2014

Az már régóta nem titok, hogy amit önmagunknak, a saját testünknek gondolunk, nem tudna működni néhány “külsős” nélkül. Minden ember egyedi összetételű mikrobiommal, vagyis batériumokból, gombákból, és egyéb mikroorganizmusokból álló flórával rendelkezik, ezek együtt külön ökológiai rendszert alkotnak bőrünk felületén, és alatta is. Az evolúció során ezek az apró élőlények a viselkedésünket is megtanulták befolyásolni…

 A bélflóránk olyan egyedi, mint az ujjlenyomatunk

Eddig nem is sejtettük, milyen óriási hatással vannak szabad akaratunkra kis vendégeink, akikkel legtöbben először a szülőcsatornán áthaladva, 0 perces korunkban találkozunk. Egyedi mikrobiomunk összetételére a későbbiekben is számtalan tényező van hatással a környezetünktől a hobbijainkig, de talán ebből látszik legjobban, milyen komolyan kell vegyük az együttélést ezekkel a mikroorganizmusokkal, akik a születésünktől halálunk utánig(!) velünk vannak. Csak hogy érzékeltessük, hány lakóval számoljunk: minden emberi testet alkotó sejtre 10 mikrobát alkotó sejt jut; testünkben 150-szer több az idegen gén, mint amennyit örököltünk.

A mikrobiomot három részre oszthatjuk, ha tagjainak hozzánk fűződő viszonyát nézzük.
 

  • Akik hasznot húznak belőlünk de teljes mértékben ártalmatlanok, ezeket nevezzük kommenzalistáknak.

  • Vannak, akikkel az együttélés mindannyiunk számára előnyös, ők a szimbionták. Gondoljunk csak a vastagbelünkben lakó, emésztésünket elősegítő “jó” bacikra.

  • A legrosszabb hírűek a kórokozók (patogének), ők nagy számban veszélyesek az egészségünkre.  
     

Gondoltad volna, hogy az emésztésünk bonyolult ökoszisztéma?

A genetika a mérőműszerek fejlődésének hála az utóbbi években rengeteget megtudtunk lakótársainkról, a leghátborzongatóbb azonban a következő: mivel évmilliók álltak rendelkezésére a mikrobáknak ahhoz, hogy összeszokjanak az emberrel, így megtanulták, hogyan kommunikálhatnak velünk. Számos mikroorganizmus ugyanis képes úgynevezett jelátviteli molekulák kiválasztására, amelyek az emberi agyba jutva befolyásolják a gazda viselkedését, hangulatát, és azt, hogy milyen ételt kívánjon meg.

Prebiotikummal tápláljuk a jó bélflórát, az egészséges emésztésért

Azok a mikrobák, akik tápanyagát az ember számára is egészséges ételek jelentik, egészséges ételeket fognak “rendelni”, vagyis akinek a bélrendszerében ezekből a mikrobákból van több, annak nem kell erőt vennie magán ahhoz, hogy egészségesen étkezzen. Fordítva is igaz: azoknak, akik egészségtelenül táplálkoznak, a bélrendszerükben is az emberre egészségtelen tápanyagokon élő ökoszisztéma található meg.

Mi a megoldás röviden? Figyeljünk beleink tisztaságára, szervezetünk jelzéseire!

Nem is olyan sok idő elteltével a bélrendszerünk mikrobiomja is átrendeződik, így az esetleges nehézségeket okozó átmeneti időszakot követően az egészséges diétából előbb-utóbb szokás válik, majd pedig olyan kiegyensúlyozott étrend, amely boldogságot is okoz.

Az egészséges diétához, méregtelenítéshez ad gyógynövényekkel és prebiotikumokkal segítséget a Naturalhelp Complex! 





Naturalhelp Complex 100 % természetes összetevőkkel, rostok, vitaminok, prebiotikum, káros mellékhatások nélkül! Vásároljon most!

Prémium minőség | Használati útmutató | Pénzvisszafizetési garancia | 2 és több db rendelésnél kiszállítás ingyenes


 





1 doboz termék

Egységár: 16 890 Ft

Kiszállítás: 1 990 Ft

Csomag ára: 20 870 Ft








2 doboz termék

Egységár: 15 890 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 31 780 Ft




15% kedvezmény. Kupon: HELP7888



3 doboz termék

Egységár: 14 890 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 44 670 Ft




15% kedvezmény. Kupon: HELP7888

Számtalan érv közül csak néhány, hogy miért döntsön a NaturalHelp Complex méregtelenítő és béltisztító kúra mellett

mert Naturalhelp Complex nettó tömege 450 gramm. A napi adag (15 g- 2 adagoló) kalória tartalma 48,5 kcal (203,7 kJ) és nagyban hozzájárul a felnőttek számára szükséges napi rost, prebiotikum és vitamin mennyiséghez.

mert100% -ban természetes, növényi összetevőkből áll, így alkalmas vegetáriánusoknak, vegáknak is,

mert glutén, laktóz mentes, és hozzáadott cukrot és (szacharóz) nem tartalmaz

mert a fogyasztók tapasztalatai alapján hatásos, de mégis kíméletes, de az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.

mert használata nagyon egyszerű, praktikus - csak egyetlen készítményből áll, 1 kanál rost és ennyi

mert nem kell mellette éhezni és sanyargatni magunkat

mert a magyar életmódbeli szokások alapján állították össze a kutatók

mert pénztárcakímélő, nem kell feltétlenül további kapszulákat megvásárolnia mellé

mert 2 és több db esetén ingyenes a szállítás

mert OÉTI zöld pipával rendelkezik, vagyis megfelel a magyar törvényi előírásoknak. A hatása egyénileg eltérő lehet.

Valós vásárlói vélemények a Naturalhelp Complex termékekről:


   Mária

Mária avatarja

A kúra elkezdése óta jobban alszom, könnyebbnek érzem magam, kevésbé vagyok fáradékony, így jobban is bírom a napokat.

"Vállalkozóként nagy rohanásban élem az életemet, és így sajnos rendszertelenül is étkezem. Az egészségem azonban fontos, a lányom és unokáim mellett frissnek és fiatalnak kell maradnom, ezért időről-időre méregtelenítek különböző módszerekkel, erősítem az immunrendszeremet és a vitaminpótlást is fontosnak tartom. Emésztési problémákkal küzdök évek óta, napi rendel puffadások nehezítik a napjaimat,ezzel kapcsolatosan is kerestem meg az orvosomat. Ő ajánlotta nekem a NaturalHelp Complexet, ismeri a pörgő életvitelemet, így tudta pontosan, hogy mit fogok tudni beleilleszteni a napjaimba. A kúra elkezdése óta jobban alszom, könnyebbnek érzem magam, kevésbé vagyok fáradékony, így jobban is bírom a napokat. Napközben nincs időm, és sokszor a hely sem alkalmas, hogy tablettákat, vitaminokat vagy ilyen-olyan porokat fogyasszak, ezért különösen jó, hogy mindent egyszerre, egy adagban elintézhetek reggel, indulás előtt, és mégis egész nap érzem a pozitív hatását.

Üdvözlettel!"

 


Tovább olvasom

   Katalin és József

Katalin és József avatarja

"Elhatároztuk, hogy egészségünk megőrzése érdekében továbbra is rendszeresen fogjuk használni ezt a kiváló terméket."

"Betöltöttem a 66. évemet, és ezalatt meg kellett tanulnom elég sok betegséggel együtt élni (hormonbetegség, magas vérnyomás, II. típusú cukorbetegség). Mindig fontos volt tehát számomra, hogy az anyagcserémet próbáljam segíteni, lehetőség szerint javítani a helyzeten. 
Férjemmel együtt korábban rendszeresen használtuk a Dr. Natura méregtelenítő termékét, s miután az interneten keresgélve rátaláltunk a NaturalHelp Complexkúrára, örömmel láttuk, hogy ebben a porban együtt megtalálható a négy fontos hatóanyag: a méregtelenítés, a béltisztítás, a vitaminpótlás és a prebiotikumok. Azóta többször rendeltünk a termékből, és minden szempontból csak jót mondhatunk a hatásáról. Megszűnt a korábbi fáradékonyságunk és az emésztési problémáink. Férjem vastagbeléről korábban többször polipokat távolítottak el, viszont a méregtelenítő kúrák hatására ma már negatív a colonoscopia lelete. 
Elhatároztuk, hogy egészségünk megőrzése érdekében továbbra is rendszeresen fogjuk használni ezt a kiváló terméket."


Tovább olvasom

   Bori

Bori avatarja

Egyszerű, gyors és hatékony termék.

Nagyon jó termék, beváltotta a hozzáfűzött reményeket.

Egyszerű, gyors és hatékony termék. Mindenkinek ajánlom. Üdv. 


Tovább olvasom

   Szűcsné Márti

Szűcsné Márti avatarja

"a NaturalHelp Complex bizonyított"

"Visszatérő vásárlójuk lettem, mert a NaturalHelp Complex bizonyított. Egy doboz elfogyasztása után eltűnt az enervált, tunya érzés és helyébe lépett az energikus és fizikai-, szellemi frissesség!
Felnőtt gyerekeim is használják a Complexet, mert valódi hatása van.

Elégedett vásárlójuk.


Tovább olvasom


Elismerések és minősítések

  • austria
  • canada
  • china
  • Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház?
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland

Hírlevél feliratkozás

Név:


Email:


Kövess minket



Egészségállapot felmérés