• Étrendkiegészítőnk bevizsgált termék.
  • OÉTI eng.szám: 14845/2014

A méregtelenítés bioritmusa - szervóra

Ha már előfordult, hogy Önnel is, hogy egyszerre hirtelen megéhezett és erre ébredt hajnalban, vagy épp a rendes ebédiőben jött rá, hogy egy falat sem menne le a torkán, akkor az ok a belső ritmusában, vagy annak felborulásában is lehet.

A szervezetnek megvan a belső napirendje, egyes szerveink másképpen működnek eltérő napszakokban. Aki ezzel tisztában van, sokat tehet az egészségéért.

A dolog természetesen nem új találmány, már az ókori kínai orvosok is rájöttek, hogy Naturalhelp-szervórakülönböző dolgok történnek a szervezetben a nap különböző idejében, sőt arra is, hogy a rendszer felborulása tünet, ami előjelezhet bizonyos betegségeket. Természetesen a ritmus felborulása nem mindig betegség, hiszen utazás, időeltolódás, stresszes helyzetek is okozhatják. Ha azonban tartósan érzi, hogy valami megváltozott a normális mindennapokban, gyakori fáradtsággal küzd, akkor lehet, hogy megelőzhet egy komoly bajt azzal, hogy tudatosan figyeli reakcióit, étvágyát, szokásait és egy alapos belső méregtelenítést is elvégez.

A szervezet belső órája

A nap bizonyos időszakaiban egyes szerveink aktívabbak, vagy épp érzékenyebbek, pihennek, míg a másik szerv végzi a munkáját. A méreganyagoktól való megtisztulás sem egyszerre következik be, máskor szabadulnak fel a káros anyagok a tüdőben, mint mondjuk a központi idegrendszerből.

A kínaiak szerint az az egészség alapja, hogy megfigyeljük magunkat és követjük a belső óránkat. A rendszer meridiánokon alapszik, vagyis olyan belső energiapályákon, amik a szervezetet életben/mozgásban tartják. Akit ez jobban érdekel, olvasson utána, mi most csak a méregtelenítés szemszögéből nézzük a témát.

Vastagbél ideje és a vékonybél ideje

A képen a szerveink működése és a főbb kínai elemekhez tartozás látszik. A mi szempontunkból azonban a lényeg a szervek és az óra kapcsolata, mivel tudjuk, hogy mikor érdemes enni, illetve a méregtelenítés mikor a leghasznosabb.

Látjuk, hogy egy átlagos beosztású napban a vastagbél ideje a hajnali, reggeli órák, épp ezért hasznos, ha a méregtelenítő, vastagbél tisztító kúrát is ekkor vesszük magunkhoz. Ideális esetben ekkor történik a széklet ürítése is.  A másik kiemelkedően fontos időszak a vékonybél ideje, ami az ebéd utáni pihenés és regenerálódás, emésztés ideje is egyben, amikor a szellemi és a fizikai teljesítmény erősen lecsökken és a belső folyamatok, az emésztés viszi el az energiákat. Érdekes tény, hogy a vékonybél, mivel az egyik legnagyobb szervünk, annyi energiát visz el ilyenkor, hogy még a fájdalomérzet is csökken, ilyenkor pl. egy orvosi beavatkozást is jobban tűr az ember.

A szervóra azonban mindenkinél máskor indul.

Jól ismert tény, hogy vannak a korai madarak, a “pacsirta” típusú emberek, és a “baglyok”, akik  délután, este, éjjel aktívabbak.

●Reggel ötkor már ébred, indul a nap, ekkor vannak jó ötletei, de a húszórás hírek után már ásítozik?

●Vagy 10 óra előtt csak vegetál, az igazi formáját csak délután tudja hozni, és akár késő éjszakáig képes alkotva dolgozni?

Nem nehéz eldöntenie: sőt családokon belül is sok hasonlóság mutatkozik, ebből is látszik, hogy örökletes, nagyon mélyen rögzült dologról van szó.Ha nem egy központi rendszer szerint kell élni, tehát nem egyszerre megy mondjuk ugyanoda ugyanakkor dolgozni, akkor az életritmusuk pár nap alatt az eredeti hajlamuk szerint alakul. Ha Ön tudja, mely típushoz tartozik, akkor tudja azt is, hogy a biológiai szervórája miképp kezd, illetve pihen meg.

Érzi, hogy valami nem stimmel Önnél belül?

 Készítsen egy rövid naplót, írja, értékelje testi állapotát egy hétig minden nap, különös tekintettel az emésztés/ ürítés, emésztési zavarok  témára. Utána nézze át és ennek nyomán tudja elkezdeni a tisztítókúrát. Azonban ne legyen türelmetlen, mivel beleink a teszt egyik legnagyobb szerve, összetett működéssel, belső baktériumflórával, így a belső méregtelenítés, béltisztítás nem megy egyik napról a másikra. Félmegoldás abban reménykedni, hogy 2 nap alatt “túlvan” rajta. Hiszen a belső időnk nem pusztán egy adott napra szól, hetekbe is beletelik, amire minden kiürül és fellélegezhet. Ehhez kiváló és természetes segítség a Naturalhelp Complex, ami az egész szervezetet támogatja és vitalitzálja is egyben.





Naturalhelp Complex 100 % természetes összetevőkkel, rostok, vitaminok, prebiotikum, káros mellékhatások nélkül! Vásároljon most!

Prémium minőség | Használati útmutató | Pénzvisszafizetési garancia | 2 és több db rendelésnél kiszállítás ingyenes


 





1 doboz termék

Egységár: 15 880 Ft

Kiszállítás: 990 Ft

Csomag ára: 16 870 Ft








2 doboz termék

Egységár: 13 880 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 27 760 Ft




30% kedvezmény. Kupon: HELP7878



3 doboz termék

Egységár: 12 880 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 38 640 Ft




30% kedvezmény. Kupon: HELP7878

Számtalan érv közül csak néhány, hogy miért döntsön a NaturalHelp Complex méregtelenítő és béltisztító kúra mellett

mert Naturalhelp Complex nettó tömege 450 gramm. A napi adag (15 g- 2 adagoló) kalória tartalma 48,5 kcal (203,7 kJ) és nagyban hozzájárul a felnőttek számára szükséges napi rost, prebiotikum és vitamin mennyiséghez.

mert100% -ban természetes, növényi összetevőkből áll, így alkalmas vegetáriánusoknak, vegáknak is,

mert glutén, laktóz mentes, és hozzáadott cukrot és (szacharóz) nem tartalmaz

mert a fogyasztók tapasztalatai alapján hatásos, de mégis kíméletes, de az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.

mert használata nagyon egyszerű, praktikus - csak egyetlen készítményből áll, 1 kanál rost és ennyi

mert nem kell mellette éhezni és sanyargatni magunkat

mert a magyar életmódbeli szokások alapján állították össze a kutatók

mert pénztárcakímélő, nem kell feltétlenül további kapszulákat megvásárolnia mellé

mert 2 és több db esetén ingyenes a szállítás

mert OÉTI zöld pipával rendelkezik, vagyis megfelel a magyar törvényi előírásoknak. A hatása egyénileg eltérő lehet.

Valós vásárlói vélemények a Naturalhelp Complex termékekről:


   Gitka

Gitka avatarja

Ez a termék valami elképesztő!

 "Ez a termék valami elképesztő! Mivel szeretek enni ezért az évek alatt sok sok minden lerakódott a szervezetemben amire nem nagyon figyeltem. 65 éves vagyok és szorulással bajlódtam. Sok mindent kipróbáltam már az évek során, de egyik sem segített annyit mint a Complex. Ez a termék nem csak, hogy megszüntette a szorulásom hanem rendbe is raktam a bélrendszerem. A rendszeres székelés és egészséges érzés felbecsülhetetlen számomra. Természetesen mindenkinek ajánlom"


Tovább olvasom

   Halász Éva

Halász Éva avatarja

"A NaturalHelp használata óta a hasmenésem megszünt, s ez igen nagy és kedvező változás"

"A termékkel kapcsolatos tapasztaim kedvezőek. Cukorbetegként naponta igen sok gyógyszert kell szednem, amelyeknek a szinte állandó hasmenés volt a mellékhatása. A NaturalHelp használata óta a hasmenésem megszünt, s ez igen nagy és kedvező változás. Ezért folytatni kívánom a termék fogyasztását, bízva abban, hogy a bélflórámat teljesen rendbe fogja hozni."


Tovább olvasom

   Vámos Erika - TV2 műsorvezető

Vámos Erika - TV2 műsorvezető avatarja

Ajánlom azoknak akik egyszerű de hatékony megoldást és egy működő méregtelenítő kúrát keresnek.

"Régóta odafigyelek az étkezésemre, az egészséges életmód követeként ezt nagyon fontosnak tartom. Minden odafigyelésem ellenére azonban hajlamos voltam a szorulásra és ez a probléma meghatározta a reggeleimet. Hashajtókon élni nem akartam, emiatt kerestem fel dr. Wallinger Zitát, és az általa elvégzett ESG állapotfelmérés objektíven láttatta azt, amivel küzdöttem: probléma volt az emésztésemmel, valamiért lassabb volt a bélműködésem, és ez a bélflóra egyensúlyát is felborította." A doktornő tanácsára elkezdtem fogyasztani reggelente a Natural Help Complexet és már az első héten éreztem, hogy végre „beindult” a bélműködésem. Nem akartam elkiabálni, de szerencsére ez a jó érzés nem múlt el, napról-napra könnyebbnek éreztem magam, és így további 3 hónapig folytattam a kúrát. A reggeli szertartásaim elengedhetetlen része lett, hogy ezzel a rost- és vitaminbombával indítsam a napot. Természetesen tudtam, hogy a megfelelő hatás eléréséhez szervezetemnek szüksége van napi 2,5-3 liter vízre.  Sokkal jobban érzem magam a kúra óta, és ez a jó közérzet pozitívan hat a munkámra is. Ajánlom mindenkinek, aki szeretné rendbe tenni a bélműködését. Köszönöm a Natural Help Complex segítségét!


Tovább olvasom

   Tamás

Tamás avatarja

Amióta fogyasztom, sokkal jobb az emésztésem, megszűnt a puffadás, az edzéseket is jobban bírom, kevésbé vagyok sérülékeny.

 "A kötött munka, az aktív életvitelem és a rendszeres sport megköveteli, hogy a szervezetem a lehető legjobb formában működjön, különben nem bírnám a napjaim feszített tempóját. Ezért olyan terméket kerestem, amiben minden egyben benne van, amire szükségem van az aktív életvitelemhez. Az ülőmunka nem kedvez az emésztésemnek, hiába ittam elegendő folyadékot, a hasfájás megkeserítette a napjaimat. Erre kerestem megoldást, amikor ajánlották nekem a NaturalHelp Complexet. Már az első héten sokkal jobban éreztem magam, és azóta a rostpor nélkül el sem tudom képzelni a napjaimat. Amióta fogyasztom, sokkal jobb az emésztésem, megszűnt a puffadás, a székletgondok, sőt még az edzéseket is jobban bírom, és kevésbé vagyok sérülékeny. Ülőmunkát végzők számára mindenképpen csak ajánlani tudom!"


Tovább olvasom


Elismerések és minősítések

  • austria
  • canada
  • china
  • Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház?
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland

Hírlevél feliratkozás

Név:


Email:


Kövess minket



Egészségállapot felmérés