• Étrendkiegészítőnk bevizsgált termék.
  • OÉTI eng.szám: 14845/2014

Nézz a körmödre - mit árul el az egészségedről?

Ha a szem a lélek tükre, akkor a köröm az egészségé. Bár a nők többsége műkörömmel és lakkal fedi el körme hibáit, két manikűrözés között érdemes szemügyre venni állapotukat.

Alakja, minősége, esetleges domborúsága és színe mind fontos információkat árulnak el rólunk.

A köröm a hajhoz és bőrhöz hasonlóan információt ad az egészségről. A különféle körömhibákból nem csak a betegségekre, hanem a vitaminhiányra, fáradtságra és a helytelen táplálkozásra is lehet következtetni. A köröm szelént, ként, kalciumot, káliumot és egyéb nyomelemeket tartalmazó keratinból áll.

Erős, rugalmas, rózsaszín és folt nélküli, ezek az egészséges köröm alapismérvei. Az ettől való eltérésre kell odafigyelni.

Ha egészségi állapotunkra vagyunk kíváncsiak, nézzük meg körmeink színét, formáját és felületét.

 

Elszíneződések:

  1. Sárgás- főként vegyszerek idézik elő, például gyakori körömlakk használat, de erős dohányosok esetében „természetesnek” mondható. (Amennyiben egyik ok sem áll fenn, felmerülhet, hogy a körmök sárgulásának hátterében a máj vagy a tüdő megbetegedése áll.)
  2. Barnás- elszíneződést előidézhetnek bizonyos gyógyszerek, a köröm alatt keletkezett vérömlenyek felszívódása, de ritkán jelezhet a színváltozás a köröm alatt kialakult rákos betegséget is.
  3. Vörös- a magas vérnyomás egyik tünete lehet.
  4. Kék- a vér elégtelen oxigénellátására utalhat, azaz keringési zavar idézi elő.
  5. Fakó- a köröm fakóvá válása vashiánnyal vagy vérszegénységgel is magyarázható.
  6. Fehér foltok- a körmök cink illetve a B6-vitamin hiányáról árulkodhat. (De túlzott cukor- és alkoholfogyasztás is állhat ennek a problémának a hátterében.)
  7. Szürkés árnyalatú- a szervezet túlzott vastartalmát mutatja meg, míg a sápadt, szint színtelen körmök pedig azt jelzik, hogy túl kevés vas található a szervezetben.
  8. A körömágynál fehér, szélénél barnásvörös elszíneződés a vesék megbetegedésének egyik legjellemzőbb tünete.
  9. A vörösesbarna körömágy, fehér széllel, pedig májproblémákra utalhat.
  10. Elszíneződéshez vezethetnek a köröm alatt szaporodó, pigmenteket termelő baktériumok, illetve gombás fertőzések is.

 

Alaki elváltozások:
 

1. Gödröcskék: A szarusejtek leválása idézi elő és ilyenkor gombostűfejnyi lyukak keletkezhetnek. Általában ártalmatlanok. Abban az esetben, ha mindkét kézen jelentkeznek, a pikkelysömör vagy foltos hajhullás kísérőjelensége is lehet.

2. Kanálköröm: Okozója a vas és vitaminok hiánya. Anorexiásoknál, vagy túlzott fogyókúra esetén alakul ki, a széleinél felkunkorodó körömforma. Egészségesebb táplálkozással könnyedén orvosolható problémáról van szó.Naturalhelp-óraüvegköröm

3. Óraüvegköröm: A köröm kidomborodó, többnyire az ujjak utolsó percei is nagyobbak és kerekebbek az átlagosnál. Lehet örökletes, szív-, tüdő- vagy bélmegbetegedés, májbetegség vagy neurológiai zavar jele is.

4. Törékeny köröm: Pajzsmirigy-megbetegedés okozhatja. Vitaminok, E-vitamin, vas és kalcium hiánya is puhítja a körmöket, ami ennek következtében könnyen sérül.

Naturalhelp-köröm-keresztbarázdák

5. Keresztbarázdák: Az immunrendszer gyengülését jelzi, általában fertőző betegségek, krónikus gyulladások alatt, illetve után jelentkezik a körmökön. Kisebb problémára utalhat, ha a megjelenést megelőzően az  illető diétázott.

6. Hosszanti barázdák: Ártalmatlan elváltozás, az életkor előrehaladtával gyakran szaporodik számuk a körmökön. De fiatalabb korban utalhat még vashiányra, bőrszárazságra, keringési zavarra, erős mechanikai vagy vegyi behatásra is.Naturalhelp-köröm-hosszanti barázdák

 

A megváltozott körmökért gyakran a körömgomba felelős. A körömlemez ilyenkor megvastagodhat, mégis gyenge és könnyen töredezik, illetve sárgássá válik a színe. Cukorbetegeknél, vagy immungyengeség esetén gyakoribbá válhat.

Esztétikai elváltozások is gyakran előfordulnak, amelyek nem belső, hanem külső tényezők hatására jelennek meg. Ilyen lehet a hideg időjárás, a sokszori kézmosás, valamilyen vegyszerek sűrű használata (pl.: körömlakk).

Ha a leírt körömproblémákkal találjuk magunkat szemben, érdemes a hozzá tartozó betegségre nagyobb figyelmet fordítani, hiányállapotok esetén változtatni étkezési szokásainkon.

Bár a köröm vizsgálata önmagában nem képes a betegség megállapítására, de figyelmeztethet egy esetleges későbbi, komolyabb betegség kialakulásának kockázatára.





Naturalhelp Complex 100 % természetes összetevőkkel, rostok, vitaminok, prebiotikum, káros mellékhatások nélkül! Vásároljon most!

Prémium minőség | Használati útmutató | Pénzvisszafizetési garancia | 2 és több db rendelésnél kiszállítás ingyenes


 





1 doboz termék

Egységár: 16 890 Ft

Kiszállítás: 1 990 Ft

Csomag ára: 20 870 Ft








2 doboz termék

Egységár: 15 890 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 31 780 Ft




15% kedvezmény. Kupon: HELP7888



3 doboz termék

Egységár: 14 890 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 44 670 Ft




15% kedvezmény. Kupon: HELP7888

Számtalan érv közül csak néhány, hogy miért döntsön a NaturalHelp Complex méregtelenítő és béltisztító kúra mellett

mert Naturalhelp Complex nettó tömege 450 gramm. A napi adag (15 g- 2 adagoló) kalória tartalma 48,5 kcal (203,7 kJ) és nagyban hozzájárul a felnőttek számára szükséges napi rost, prebiotikum és vitamin mennyiséghez.

mert100% -ban természetes, növényi összetevőkből áll, így alkalmas vegetáriánusoknak, vegáknak is,

mert glutén, laktóz mentes, és hozzáadott cukrot és (szacharóz) nem tartalmaz

mert a fogyasztók tapasztalatai alapján hatásos, de mégis kíméletes, de az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.

mert használata nagyon egyszerű, praktikus - csak egyetlen készítményből áll, 1 kanál rost és ennyi

mert nem kell mellette éhezni és sanyargatni magunkat

mert a magyar életmódbeli szokások alapján állították össze a kutatók

mert pénztárcakímélő, nem kell feltétlenül további kapszulákat megvásárolnia mellé

mert 2 és több db esetén ingyenes a szállítás

mert OÉTI zöld pipával rendelkezik, vagyis megfelel a magyar törvényi előírásoknak. A hatása egyénileg eltérő lehet.

Valós vásárlói vélemények a Naturalhelp Complex termékekről:


   S. Mónika

S. Mónika avatarja

Csökkentek a hasfájásaim, puffadás, és nem voltam annyira fáradékony mint korábban.

"Az interneten találtam rá erre a készítményre és felkeltette a figyelmemet a sok pozitív visszajelzés. Mivel én már elakartam kezdeni valamilyen méregtelenítő kúrát úgy döntöttem ez lehet a legalkalmasabb mivel ez nem csak méregteleníti a szervezetet. Egy picit drágáltam, de mondtam magamban egy próbát megér. A sok stressz és ülőmunka sajnos senkinek sem kedvez és főleg nem az emésztésnek. Másfél hét után kezdtem el érezni a hatását. Csökkent a hasfájásom, puffadásom, és nem voltam annyira fáradékony mint korábban. 3 hete szedem a készítményt úgy érzem most teszek valamit az egészségemért és persze várom további kedvező hatásait. :) És természetesen jó befektetés volt. Havi 9000 ft. (De kapnék valahol vitaminokat, prebiotikumot, plusz egyéb gyógyszereket közel 9000 ft-ért? Kötve hiszem.) És egészséges vagyok, a belem egészséges, fitt vagyok és nincsenek problémáim. Ajánlom mindenkinek!"


Tovább olvasom

   Ildikó

Ildikó avatarja

Sokkal jobb a közérzetem, lapos a hasam!

"Sokáig keresgéltem egy olyan terméket, ami komplexen segít a megfelelő anyagcserében, béltisztításban, és mivel fogyókúra után voltam, súlyom tartós megtartásában.
A natural help mindezekben tökéletesnek bizonyult, előtte töbször éreztem puffadságot, napi problémáim voltak az anyagcserével, valamint minden fogyás után hamar jött a visszahízás.
Sokkal jobb a közérzetem, lapos a hasam!"


Tovább olvasom

   Bori

Bori avatarja

Egyszerű, gyors és hatékony termék.

Nagyon jó termék, beváltotta a hozzáfűzött reményeket.

Egyszerű, gyors és hatékony termék. Mindenkinek ajánlom. Üdv. 


Tovább olvasom

   Kovács Attila

Kovács Attila avatarja

Már az első héten furcsa dolgok távoztak belőlem, a panaszaim enyhültek.

"Régebben kipróbáltam egy olyan méregtelenítő kúrát, amiben külön kellett fogyasztani a növényi rostot, a parazita ellenes kapszulát és a méregtelenítő teát. Nem tartalmazott viszont vitaminokat és prebiotikumokat, így ezeket még külön kellett pótolni. Puffadás, gyomorsav túltengés miatt az interneten keresgélve rátaláltam a NaturalHelp Complex méregtelenítő kúrára. Sokkal egyszerűbbnek tűnt, hogy tulajdonképpen csak egyféle terméket kell fogyasztani, és még az ára is sokkal kedvezőbb. Megrendeltem 3 havi adagot. Már az első héten furcsa dolgok távoztak belőlem, a panaszaim enyhültek. Az éjszaka nyugodtabban tudtam aludni, és kipihentebben ébredtem. A gyomorsav csökkentő tablettát csak ritkán kellett szednem, a puffadásom is megszűnt. Nekem legjobban úgy ízlett, amikor natúr (vagy ízesített) ivójoghurtba keverve fogyasztottam el."


Tovább olvasom


Elismerések és minősítések

  • austria
  • canada
  • china
  • Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház?
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland

Hírlevél feliratkozás

Név:


Email:


Kövess minket



Egészségállapot felmérés