• Étrendkiegészítőnk bevizsgált termék.
  • OÉTI eng.szám: 14845/2014

A fokhagyma gyógyhatását évszázados, évezredes tapasztalatok támasztják alá. A fokhagymát már az ókori egyiptomiak is szívesen fogyasztották, ez az egyik olyan növény, aminek nem csak az ízét kedvelték mint fűszernövényt, hanem az élattani hatását is feljegyezték a papiruszokon. Az egyik leg-univerzálisabb gyógynövényünk, belső fertőtlenítő, antibakteriális hatású és a gonbaféléket, illetve a bélférgeket is távol tartja. A fokhagyma tartalmaz szénhidrátot, fehérjét, ásványi anyagokat, mikroelemeket (foszfor, kálium, kálcium, magnézium, szelén), vitaminokat (A, B, C, E) és jelentős antioxidáns hatással is rendelkezik.

A fokhagyma a szív és érrendszeri betegségek megelőzésére javasolt.

Fontos tudni, hogy a közhiedelemmel ellentétben az érelmeszesedés nem az érfalra belülről lerakódó anyagot jelenti. Az ereink nem csatornacsövek, ahol a sár és a vízkő dugulást tud okozni, hiszen, ha így lenne, akkor ha az érelmeszesedés “feloldásakor” a lerakódás a vérbe jutva elzárhatná a hajszálereket. A trombózis ilyen folyamat, amikor az összetapadt vérlemezkék képeznek lerakódást, majd rögöt és elzárják az ereket, de ez életveszélyes állapot!  A fokhagyma azonban a vérnyomás csökkentésére is használatos és a trombózis kockázatát is csökkentheti.

Tényleg jó érelmeszesedés ellen a fokhagyma? - igen.

Az érelmeszesedés az erek falában történik és a fokhagymában levő hatóanyag, az alliin és az allicin szerepet játszik az érfalak rugalmasságának megőrzésében, így az érelmeszesedés, a szív-érrendszeri rizikók csökkentésében. A fokhagyma a szervezet koleszterin szabályozásában is részt vesz, csökkenti a vérzsírszintet, a “rossz koleszterint”.  

Ha az erek megfelelő állapotáról és a belek tisztaságáról gondoskodunk, akkor a lehető legtöbbet tesszük a jó közérzetünkért és a hosszú egészségesebb életért. A Naturalhelp így az egész szervezetre hat, mivel az egyik lényeges összetevője a fokhagyma.

 





Naturalhelp Complex 100 % természetes összetevőkkel, rostok, vitaminok, prebiotikum, káros mellékhatások nélkül! Vásároljon most!

Prémium minőség | Használati útmutató | Pénzvisszafizetési garancia | 2 és több db rendelésnél kiszállítás ingyenes


 





1 doboz termék

Egységár: 15 880 Ft

Kiszállítás: 990 Ft

Csomag ára: 16 870 Ft








2 doboz termék

Egységár: 13 880 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 27 760 Ft




30% kedvezmény. Kupon: HELP7878



3 doboz termék

Egységár: 12 880 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 38 640 Ft




30% kedvezmény. Kupon: HELP7878

Számtalan érv közül csak néhány, hogy miért döntsön a NaturalHelp Complex méregtelenítő és béltisztító kúra mellett

mert Naturalhelp Complex nettó tömege 450 gramm. A napi adag (15 g- 2 adagoló) kalória tartalma 48,5 kcal (203,7 kJ) és nagyban hozzájárul a felnőttek számára szükséges napi rost, prebiotikum és vitamin mennyiséghez.

mert100% -ban természetes, növényi összetevőkből áll, így alkalmas vegetáriánusoknak, vegáknak is,

mert glutén, laktóz mentes, és hozzáadott cukrot és (szacharóz) nem tartalmaz

mert a fogyasztók tapasztalatai alapján hatásos, de mégis kíméletes, de az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.

mert használata nagyon egyszerű, praktikus - csak egyetlen készítményből áll, 1 kanál rost és ennyi

mert nem kell mellette éhezni és sanyargatni magunkat

mert a magyar életmódbeli szokások alapján állították össze a kutatók

mert pénztárcakímélő, nem kell feltétlenül további kapszulákat megvásárolnia mellé

mert 2 és több db esetén ingyenes a szállítás

mert OÉTI zöld pipával rendelkezik, vagyis megfelel a magyar törvényi előírásoknak. A hatása egyénileg eltérő lehet.

Valós vásárlói vélemények a Naturalhelp Complex termékekről:


   Kristóf

Kristóf avatarja

Mintha kicseréltek volna...Energiabomba vagyok

 "Nyáron a szokásos nyaralás után kicsit elengedtem magam, majd észrevettem, hogy valahogy nem érzem jól magam a bőrőmben. Megoldást kerestem, mert még fiatalon túlságosan fáradt voltam napközben. Gondoltam, hogy a béltisztítás segíthet. Sokat olvastam a témában és mikor rátaláltam a help készítményre, egyből tudtam, hogy erre van szükségem. Amióta szedem, teljesen úgy érzem magam mintha kicseréltek volna. Több az energiám és teljesen pörgök minden nap. Fontos az egészség számomra és érzem, hogy egészséges vagyok. Többen is észrevették körülöttem, hogy olyan vagyok mintha kicseréltek volna. Ez valójában igaz is. A helptől. Ezért hálás vagyok a naturalhelpnek."


Tovább olvasom

   S. Mónika

S. Mónika avatarja

Csökkentek a hasfájásaim, puffadás, és nem voltam annyira fáradékony mint korábban.

"Az interneten találtam rá erre a készítményre és felkeltette a figyelmemet a sok pozitív visszajelzés. Mivel én már elakartam kezdeni valamilyen méregtelenítő kúrát úgy döntöttem ez lehet a legalkalmasabb mivel ez nem csak méregteleníti a szervezetet. Egy picit drágáltam, de mondtam magamban egy próbát megér. A sok stressz és ülőmunka sajnos senkinek sem kedvez és főleg nem az emésztésnek. Másfél hét után kezdtem el érezni a hatását. Csökkent a hasfájásom, puffadásom, és nem voltam annyira fáradékony mint korábban. 3 hete szedem a készítményt úgy érzem most teszek valamit az egészségemért és persze várom további kedvező hatásait. :) És természetesen jó befektetés volt. Havi 9000 ft. (De kapnék valahol vitaminokat, prebiotikumot, plusz egyéb gyógyszereket közel 9000 ft-ért? Kötve hiszem.) És egészséges vagyok, a belem egészséges, fitt vagyok és nincsenek problémáim. Ajánlom mindenkinek!"


Tovább olvasom

   Zolo

Zolo avatarja

"Moje trávenie je úplne v poriadku, môžem jesť čokoľvek. O NaturalHelp môžem hovoriť len v dobrom."

V prehľadávačoch na internete som objavil NaturalHelp. Nemal som žiadny zvláštny problém, avšak únava, časté bolesti hlavy, bolenie brucha po zjedení niektoých jedál sa občas hlásili.  Myslel som si, že spravím len dobre, ak sa preventívne prečistím a predídem rôznym príznakom. Trošku bojazlivo som začal s konzumáciou Naturalhelp, ale keďže sa nevyskytli žiadne nepríjemné symptómy a navyše to bolo mimoriadne chutné, pokračoval som v užívaní. Odkedy používam NaturalHelp Complex, pijem viac tekutín, menej jem, nie som stále hladný. Moje trávenie je úplne v poriadku, môžem jesť čokoľvek. Som rád, že som ho vyskúšal, o NaturalHelp môžem hovoriť len v dobrom a odporúčam ho aj tým, ktorí nemajú žiadne zvláštne zdravotné problémy. 


Tovább olvasom

   Ildikó

Ildikó avatarja

Sokkal jobb a közérzetem, lapos a hasam!

"Sokáig keresgéltem egy olyan terméket, ami komplexen segít a megfelelő anyagcserében, béltisztításban, és mivel fogyókúra után voltam, súlyom tartós megtartásában.
A natural help mindezekben tökéletesnek bizonyult, előtte töbször éreztem puffadságot, napi problémáim voltak az anyagcserével, valamint minden fogyás után hamar jött a visszahízás.
Sokkal jobb a közérzetem, lapos a hasam!"


Tovább olvasom


Elismerések és minősítések

  • austria
  • canada
  • china
  • Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház?
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland

Hírlevél feliratkozás

Név:


Email:


Kövess minket



Egészségállapot felmérés