• Étrendkiegészítőnk bevizsgált termék.
  • OÉTI eng.szám: 14845/2014

A túlzott antibiotikum-fogyasztás mellékhatásaival még manapság is csak kevesen vannak tisztában.Igaz, egyre többet hallunk a különböző probiotikumokról, amelyek szedését a reklámokban kifejezetten egy-egy antibiotikum kúra után javasolnak, de ennek okára a reklámok részletesen nem térnek ki.

Miért veszélyes az indokolatlan vagy a túl sok antibiotikum fogyasztás?

Félve az esetleges bakteriális felülfertőződéstől, gyakorta vírusos megbetegedésekre is felírják az orvosok az antibiotikumokat, így mondhatni napjainkra már-már rutinszerűvé vált antibiotikumok alkalmazása. Az indokolatlan antibiotikum adása azonban nemcsak hatástalan és felesleges, de egyenesen veszélyes is.

Immunrendszerünket fontos része a bélrendszerünkben levő, 1-2 kilogrammnyi hasznos baktériumtömeg, mely saját sejtjeink számának nagyjából tízszeresét teszi ki, fő funkciója pedig a szervezetünk védelme, az idegen kórokozókkal szemben.

Egyes megbetegedések mögött valójában a természetes bélflóra megbomlott egyensúlya áll, amit prebiotikum fogyasztással és hatásos méregtelenítéssel meg lehetne előzni az esetek egy jó részében.

Egyes esetekben azonban, például a kóros elhízás, a halmozott allergiás megbetegedések és autoimmun betegségek és még számtalan egyéb kisebb-nagyobb egészségügyi probléma mögött valójában a természetes bélflóra megbomlott egyensúlya áll, melynek közvetlen okozója sokszor az antibiotikum kezelés.

Az antibiotikum ugyanis a baktériumsejtek szaporodását és életfolyamatait gátolja meg különböző mechanizmusokkal, ami egyaránt hatással van nem csak a patogén (kórokozó) hanem az antibiotikumokra érzékenyebb, probiotikus (jótékony) baktériumokra is, vagyis az antibiotikum a jótékony baktériumok nagy részét elpusztíthatja. Nem vagyunk antibiotikum-ellenesek, sőt! Ha az orvos azt írja fel, be kell venni és végig be is kell szedni. De ügyeljünk közben a beleink tiszaságára is.

Mi történik, ha felborul az egyensúly a bélflórában?

Amikor saját bélflóránk egyensúlya felborul, elszaporodhatnak az olyan patogén baktériumok, mint pl. a Clostridium difficile, amely hasmenéses tüneteket, valamint a bél nyálkahártyájának gyulladását, súlyosabb esetben pedig akár szövetelhalást is okozhat.

Az antibiotikumok bár a fertőzések legyőzése szempontjából kiemelten fontosak szervezetünk számára, azonban nem árt, ha a betegség elmúltával, az antibiotikum-kúra után mielőbb gondoskodunk bélflóránk elpusztult, jótékony baktériumainak pótlásáról, megfelelő vitaminokról, prebiotikumokról. Ebben a Naturalhelp Complex kiváló segítőnk.





Naturalhelp Complex 100 % természetes összetevőkkel, rostok, vitaminok, prebiotikum, káros mellékhatások nélkül! Vásároljon most!

Prémium minőség | Használati útmutató | Pénzvisszafizetési garancia | 2 és több db rendelésnél kiszállítás ingyenes


 





1 doboz termék

Egységár: 15 880 Ft

Kiszállítás: 990 Ft

Csomag ára: 16 870 Ft








2 doboz termék

Egységár: 13 880 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 27 760 Ft




30% kedvezmény. Kupon: HELP7878



3 doboz termék

Egységár: 12 880 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 38 640 Ft




30% kedvezmény. Kupon: HELP7878

Számtalan érv közül csak néhány, hogy miért döntsön a NaturalHelp Complex méregtelenítő és béltisztító kúra mellett

mert Naturalhelp Complex nettó tömege 450 gramm. A napi adag (15 g- 2 adagoló) kalória tartalma 48,5 kcal (203,7 kJ) és nagyban hozzájárul a felnőttek számára szükséges napi rost, prebiotikum és vitamin mennyiséghez.

mert100% -ban természetes, növényi összetevőkből áll, így alkalmas vegetáriánusoknak, vegáknak is,

mert glutén, laktóz mentes, és hozzáadott cukrot és (szacharóz) nem tartalmaz

mert a fogyasztók tapasztalatai alapján hatásos, de mégis kíméletes, de az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.

mert használata nagyon egyszerű, praktikus - csak egyetlen készítményből áll, 1 kanál rost és ennyi

mert nem kell mellette éhezni és sanyargatni magunkat

mert a magyar életmódbeli szokások alapján állították össze a kutatók

mert pénztárcakímélő, nem kell feltétlenül további kapszulákat megvásárolnia mellé

mert 2 és több db esetén ingyenes a szállítás

mert OÉTI zöld pipával rendelkezik, vagyis megfelel a magyar törvényi előírásoknak. A hatása egyénileg eltérő lehet.

Valós vásárlói vélemények a Naturalhelp Complex termékekről:


   G.Marika

G.Marika avatarja

Kiváló méregtelenítő termék

"Az interneten találtam meg ezt a kiváló méregtelenítő terméket.Amióta használom a refluxom is elviselhetőbb, a közérzetem is javult. Ajánlom mindenkinek a méregtelenítés, valamint a közérzet javítása érdekében."


Tovább olvasom

   Tamás

Tamás avatarja

Amióta fogyasztom, sokkal jobb az emésztésem, megszűnt a puffadás, az edzéseket is jobban bírom, kevésbé vagyok sérülékeny.

 "A kötött munka, az aktív életvitelem és a rendszeres sport megköveteli, hogy a szervezetem a lehető legjobb formában működjön, különben nem bírnám a napjaim feszített tempóját. Ezért olyan terméket kerestem, amiben minden egyben benne van, amire szükségem van az aktív életvitelemhez. Az ülőmunka nem kedvez az emésztésemnek, hiába ittam elegendő folyadékot, a hasfájás megkeserítette a napjaimat. Erre kerestem megoldást, amikor ajánlották nekem a NaturalHelp Complexet. Már az első héten sokkal jobban éreztem magam, és azóta a rostpor nélkül el sem tudom képzelni a napjaimat. Amióta fogyasztom, sokkal jobb az emésztésem, megszűnt a puffadás, a székletgondok, sőt még az edzéseket is jobban bírom, és kevésbé vagyok sérülékeny. Ülőmunkát végzők számára mindenképpen csak ajánlani tudom!"


Tovább olvasom

   Katalin és József

Katalin és József avatarja

"Elhatároztuk, hogy egészségünk megőrzése érdekében továbbra is rendszeresen fogjuk használni ezt a kiváló terméket."

"Betöltöttem a 66. évemet, és ezalatt meg kellett tanulnom elég sok betegséggel együtt élni (hormonbetegség, magas vérnyomás, II. típusú cukorbetegség). Mindig fontos volt tehát számomra, hogy az anyagcserémet próbáljam segíteni, lehetőség szerint javítani a helyzeten. 
Férjemmel együtt korábban rendszeresen használtuk a Dr. Natura méregtelenítő termékét, s miután az interneten keresgélve rátaláltunk a NaturalHelp Complexkúrára, örömmel láttuk, hogy ebben a porban együtt megtalálható a négy fontos hatóanyag: a méregtelenítés, a béltisztítás, a vitaminpótlás és a prebiotikumok. Azóta többször rendeltünk a termékből, és minden szempontból csak jót mondhatunk a hatásáról. Megszűnt a korábbi fáradékonyságunk és az emésztési problémáink. Férjem vastagbeléről korábban többször polipokat távolítottak el, viszont a méregtelenítő kúrák hatására ma már negatív a colonoscopia lelete. 
Elhatároztuk, hogy egészségünk megőrzése érdekében továbbra is rendszeresen fogjuk használni ezt a kiváló terméket."


Tovább olvasom

   Vámos Erika - TV2 műsorvezető

Vámos Erika - TV2 műsorvezető avatarja

Ajánlom azoknak akik egyszerű de hatékony megoldást és egy működő méregtelenítő kúrát keresnek.

"Régóta odafigyelek az étkezésemre, az egészséges életmód követeként ezt nagyon fontosnak tartom. Minden odafigyelésem ellenére azonban hajlamos voltam a szorulásra és ez a probléma meghatározta a reggeleimet. Hashajtókon élni nem akartam, emiatt kerestem fel dr. Wallinger Zitát, és az általa elvégzett ESG állapotfelmérés objektíven láttatta azt, amivel küzdöttem: probléma volt az emésztésemmel, valamiért lassabb volt a bélműködésem, és ez a bélflóra egyensúlyát is felborította." A doktornő tanácsára elkezdtem fogyasztani reggelente a Natural Help Complexet és már az első héten éreztem, hogy végre „beindult” a bélműködésem. Nem akartam elkiabálni, de szerencsére ez a jó érzés nem múlt el, napról-napra könnyebbnek éreztem magam, és így további 3 hónapig folytattam a kúrát. A reggeli szertartásaim elengedhetetlen része lett, hogy ezzel a rost- és vitaminbombával indítsam a napot. Természetesen tudtam, hogy a megfelelő hatás eléréséhez szervezetemnek szüksége van napi 2,5-3 liter vízre.  Sokkal jobban érzem magam a kúra óta, és ez a jó közérzet pozitívan hat a munkámra is. Ajánlom mindenkinek, aki szeretné rendbe tenni a bélműködését. Köszönöm a Natural Help Complex segítségét!


Tovább olvasom


Elismerések és minősítések

  • austria
  • canada
  • china
  • Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház?
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland

Hírlevél feliratkozás

Név:


Email:


Kövess minket



Egészségállapot felmérés