• Étrendkiegészítőnk bevizsgált termék.
  • OÉTI eng.szám: 14845/2014

Este nem szabad enni, sokszor hallottuk már ezt. A fogyókúrák, méregtelenítő kúrák sokszor buknak el az éjszakai nassoláson. Vajon tényleg veszélyesebb  ekkor eszegetni pár falatot, mint máskor? Amerikai kutatók szerint igen, az éjszakára magunkhoz vett táplálék másképp hasznosul, mint a nappali és ennek speciális biológiai oka van.

A bioritmusunk az oka

Az ember biológiai órája évmilliók alatt alakult ki, az alvás és ébrenlét váltakozása, az evés ritmusa és az emésztés mikéntje. Azt kutatták, hogyan hat a testsúly változására az étkezések ideje. Igaz-e, hogy az éjszakai étkezéstől jobban hízunk?

Egérkisérletekkel bizonyították be

A kísérletet egerekkel végezték: hat héten át figyeltek meg két csoportot, amelyek azonos kalóriatartalmú táplálékot fogyasztottak, és nagyjából ugyanakkora mozgásterük volt. A két csoport közti egyetlen különbség az étkezés időpontja volt – egyikük éjjel, másikuk nappal kapott enni.

Az eltérő időpontban való evés hízlal

Érdekes eredményre jutottak a megfigyelők, amit a  Die Welt című német lap internetes kiadása is megírt: azok az egerek, amelyeket csak nappal etettek, hat hét után nagyobb testsúllyal rendelkeztek, mint a csak éjjel etetett csoport. A rejtély kulcsa az egerek biológiai ritmusa, mivel az egér éjszakai állat, nappal aludnia kell, számára az a  normális, ha éjjel jut vitaminokhoz és táplálékhoz.

Hormonális oka is van a hízásnak

A szokatlan étkezési időpontok okozta hízás háttere ugyan nem teljesen egyértelmű, de a okunk van azt hinni, hogy a testhőmérséklet, a jóllakottságért felelős hormonok és az alvási szokások mind szerepet kapnak a súlygyarapodásban.

Az éjszakai evés az emberek jelentős többségénél hízlalóbb, mint a nappali étkezés, épp ezért nem szabad kihagyni egyetlenegy étkezést sem, különösen a reggeli a fontos.  Aki rendszertelenül eszik, nassol, annak a súlya nagyobb a rendszeresen evőkénél. Van tehát összefüggés a belső óra, a táplálkozás ideje és a zsír beépítése között.

Az ember másképp viselkedik, mint az egér

Azt csak a végén tenném hozzá, hogy aki éjjel kijár a hűtőbe, az a vacsorán túl keres extra falatokat, tehát nem csak az időpont, hanem a kalóriamennyiség is változik az esetében.

Ha sikeres méregtelenítő fogyókúrát szeretnénk, érdemes kipróbálni hozzá a Naturalhelp Complex-et, ami a telítettség érzése mellett a kiegyenúlyozott táplálkozást is segíti.

 





Naturalhelp Complex 100 % természetes összetevőkkel, rostok, vitaminok, prebiotikum, káros mellékhatások nélkül! Vásároljon most!

Prémium minőség | Használati útmutató | Pénzvisszafizetési garancia | 2 és több db rendelésnél kiszállítás ingyenes


 





1 doboz termék

Egységár: 16 890 Ft

Kiszállítás: 1 990 Ft

Csomag ára: 20 870 Ft








2 doboz termék

Egységár: 15 890 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 31 780 Ft




15% kedvezmény. Kupon: HELP7888



3 doboz termék

Egységár: 14 890 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL!

Csomag ára: 44 670 Ft




15% kedvezmény. Kupon: HELP7888

Számtalan érv közül csak néhány, hogy miért döntsön a NaturalHelp Complex méregtelenítő és béltisztító kúra mellett

mert Naturalhelp Complex nettó tömege 450 gramm. A napi adag (15 g- 2 adagoló) kalória tartalma 48,5 kcal (203,7 kJ) és nagyban hozzájárul a felnőttek számára szükséges napi rost, prebiotikum és vitamin mennyiséghez.

mert100% -ban természetes, növényi összetevőkből áll, így alkalmas vegetáriánusoknak, vegáknak is,

mert glutén, laktóz mentes, és hozzáadott cukrot és (szacharóz) nem tartalmaz

mert a fogyasztók tapasztalatai alapján hatásos, de mégis kíméletes, de az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.

mert használata nagyon egyszerű, praktikus - csak egyetlen készítményből áll, 1 kanál rost és ennyi

mert nem kell mellette éhezni és sanyargatni magunkat

mert a magyar életmódbeli szokások alapján állították össze a kutatók

mert pénztárcakímélő, nem kell feltétlenül további kapszulákat megvásárolnia mellé

mert 2 és több db esetén ingyenes a szállítás

mert OÉTI zöld pipával rendelkezik, vagyis megfelel a magyar törvényi előírásoknak. A hatása egyénileg eltérő lehet.

Valós vásárlói vélemények a Naturalhelp Complex termékekről:


   Nóri

Nóri avatarja

Az interneten találtam meg a NaturalHelp Complexet, azóta is áldom a napot:)

"Az interneten találtam meg a NaturalHelp Complexet, és megtetszett, hogy egyben benne van sokminden, vagyis nem kell külön reggel-délben-este szedegetni különböző "pirulákat". Először egyhavi adagot próbáltam ki. Néhány héten belül éreztem a hasamon, hogy lazábbak a nadrágok. Nekem első lépésnek ez volt a cél, így nagyon örülök, hogy ezt sikerült elérnem. A diéta jöhet majd, ha több időm lesz magamra."


Tovább olvasom

   P. Rita

P. Rita avatarja

"Az emésztőrendszerem rendben van, felfúvódásos panaszaim megszűntek, ami a közérzetem javulását is eredményezte. "

"Tisztelt Cím! 

Terméküket az elmúlt pár évben kezdtem el használni, főként immunerősítés és felfújódás kezelésére. Évente kétszer végzem el a kúrát, teljes megelégedésemre. Családom csodálkozik, hogy elkerül a megfázás és a vírusokkal szemben is sokkal ellenállóbb vagyok. Az emésztőrendszerem rendben van, felfúvódásos panaszaim megszűntek, ami a közérzetem javulását is eredményezte. 

Köszönöm.


Tovább olvasom

   Eisenbacher Judit

Eisenbacher Judit avatarja

"Egészségesen táplálkozom, odafigyelek a napi folyadékbevitelre is, 
de úgy éreztem, egy tavaszi "nagytakarítás" ennek ellenére hasznos lenne. 
Már 1 hét után azt tapasztaltam, hogy szemmel láthatóan laposabb lett a hasam, 
aminek hihetetlenül örültem :) ezért szívből ajánlom minden fogyókúrázónak, 
aki életmódváltással, egészségesen szeretne vonzó formát elérni!" 

Eisenbacher Judit


Tovább olvasom

   Mária

Mária avatarja

A kúra elkezdése óta jobban alszom, könnyebbnek érzem magam, kevésbé vagyok fáradékony, így jobban is bírom a napokat.

"Vállalkozóként nagy rohanásban élem az életemet, és így sajnos rendszertelenül is étkezem. Az egészségem azonban fontos, a lányom és unokáim mellett frissnek és fiatalnak kell maradnom, ezért időről-időre méregtelenítek különböző módszerekkel, erősítem az immunrendszeremet és a vitaminpótlást is fontosnak tartom. Emésztési problémákkal küzdök évek óta, napi rendel puffadások nehezítik a napjaimat,ezzel kapcsolatosan is kerestem meg az orvosomat. Ő ajánlotta nekem a NaturalHelp Complexet, ismeri a pörgő életvitelemet, így tudta pontosan, hogy mit fogok tudni beleilleszteni a napjaimba. A kúra elkezdése óta jobban alszom, könnyebbnek érzem magam, kevésbé vagyok fáradékony, így jobban is bírom a napokat. Napközben nincs időm, és sokszor a hely sem alkalmas, hogy tablettákat, vitaminokat vagy ilyen-olyan porokat fogyasszak, ezért különösen jó, hogy mindent egyszerre, egy adagban elintézhetek reggel, indulás előtt, és mégis egész nap érzem a pozitív hatását.

Üdvözlettel!"

 


Tovább olvasom


Elismerések és minősítések

  • austria
  • canada
  • china
  • Megbizhatobolt.hu - Webáruház értékelés. Mennyi csillagot érdemel ez a webáruház?
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland
  • finland

Hírlevél feliratkozás

Név:


Email:


Kövess minket



Egészségállapot felmérés